2007. május 31., csütörtök

Google Developer Day - Élő Jelentés - második rész

Túl vagyunk egy BBC Backstage előadáson, amelyben világosan kifejtették, hogy belátták, a hagyományos médiának vége, ezért a Backstage projekt keretein belül minden irányba nyitnak; fejlesztőknek, bloggereknek, tartalomszolgáltatóknak nyitottak meg különböző lehetőségeket (APIkat), amivel mindenki kedvére mixelgetheti a különböző információkat. Néhány slideot zavartan átlapoztak, amin a Yahoo, vagy a Pipes szerepelt - ők voltak az egyetlen nem Googler előadók, akik meg lettek hívva az előadásra, és látszott, hogy igazából minden irányba próbálkoznak azért. Az egyik BBC-s producerrel, a beszédes nevű Matthew Cashmore-al személyesen is váltottam néhány szót, mert éppen olyan projekten dolgozom, amire szükségük lehet. Mindez a Tattooine teremben történt, ezután a nagyteremben, az Endorban volt egy remek előadás a ma reggel megjelent GEAR szolgáltatásról, amihez én személy szerint egy kicsit szkeptikusan állok hozzá, de ha a readerben jól működik, akkor jó lesz a puszta közepén régi híreket olvasni.
Itt megjegyzem, az előadások párhuzamosan, több teremben zajlottak, így prioritizálni kellett, és e szerint kapta meg mindenki a napi terembejárhatósági útmutatót ügyesen, viszont nem lehetett ott mindenki mindenen. Az én következő utam a Googe Maps API újdonságanak ismertetéséhez vezetett az Endor Terembe, ahol a Mappletekről volt leginkább szó (ez gyakorlatilag több api mashup kombinációs lehetősége, amit aztán tovább lehet mixelgetni a végtelenségig), valamint bemutatásra került az új, opcionálisan GMaps-ba ágyazható lokalizált Adsense. Összességépen nagyon felpörgették a Maps API témát, az előadások inspirálóak és profin szervezettek voltak. Most egy fél órás break van (alig engedett fel a wifi most hogy 400 fejlesztő nyúzza) - ezután egy élő kapcsolás jön Mountain View-ból, ismét az Endoron, majd, ha jól látom a programfüzetet, egy remek ivászat lesz a sarkon, a Parker McMillanben. Részletek később. :)

1 megjegyzés:

hatemachina írta...

azért az offline google reader számtalan helyzetben jól jöhet, legkevésbé a pusztában, de ha belegondolsz, neked is biztos eszedbe jutnak jobb példák. (utazás, kósza wifi, wc. :p)

az már más kérdés, hogy nem tölti le a cikkekhez a képeket, és így számomra tökéletesen használhatatlan.